Életének 80. évében eltávozott közülünk Katona Béla bácsi a tanító. Növendékei, barátai, ismerősei október 15-én 15 órától vehetnek búcsút tőle a Károlyi kastély márvány termében.
Katona Béla 1932-ben született Kispesten, szülei korai elvesztése után a kunhegyesi árvaházban nevelkedett fel. A debreceni református kollégiumban és Pestszentlőrincen végzett tanulmányai után 1952-ben a Pedagógiai Főiskolán szerzett magyar-történelem szakos tanári diplomát. Fiatal pedagógusként Sztálinvárosban, Budapesten és Biatorbágyon tanított, miközben rövid sorkatonai szolgálatot is tett, majd 1955-ben érkezett Fótra a feleségével, Marica nénivel. Hat évig volt a mai Fáy-iskola igazgató-helyettese, majd 1961-től tíz éven át a kisalagi iskolát vezette igazgatóként. 1971 és 1974 között a Művelődési Házat irányította, ezt követően pedig 1992-es nyugdíjba vonulásáig a Garay-iskolában tanított. Idős éveiben, folyamatosan romló egészségi állapota mellett is aktív közreműködője volt Fót életének, névadóünnepségeken, esküvőkön mondott köszöntőbeszédet, temetéseken búcsúztatott, a helyi kulturális rendezvények állandó látogatójaként pedig Vörösmarty Fóti dalának nyitóstrófájával köszöntötte a művészeket. Tanári képesítése megszerzésének fél évszázados évfordulója óta aranydiplomás pedagógus volt.
Béla bácsinak munkássága és életpályája elismerésül a fóti önkormányzat 2009. március 15-én díszpolgári címet adományozott.
forrás: fotcafe

